Lakva ismerszik meg az ember(ke). Az elmúlt napokban kiderült, hogy Demeter egy nyugodt kisfiú, akit csak az étel késése, az öltöztetés (különös tekintettel a fejen áthúzandó darabokra) és a pelenkázás (a hűs törlőkendővel áttörlős része) hoznak ki a sodrából. Szeret játszani: sportot űz pl. a kakálásból, amit a lövészettel kombinál. Vagyis, mikor a gyanútlan anya kinyitja a pelust és konstatálja, hogy csak pisike van benne, hirtelen felindulásból nyom egy aranysárgát, olyan erővel, hogy az ne csak úgy snassz módon kicsorogjon a popóból, hanem lehetőleg eltalálja anyát! A rekord eddig a vízágy előtti kuka telibe találása volt. Másik kedvenc passziója a „kikakáltbe?” című társas játék, aminek a lényege az, hogy állunk/fekszünk a vízágy(ban)/ körül miközben enyhe állott főtt tojásszag terjeng. Az nyer, akinek a csapatból van aranysárga a pelusában. Deme ezt is olyan tökélyre vitte, hogy a szó szoros értelmében szarrá vert minket 3:0-ra a nagyapjával (mivel gyors egymásutánban három pelust kakilt össze). A kedvenc játékok között megemlítendő még a Sebitől kapott plüss oroszlán, amit hajthatatlanul ráncigál egyik oldalról a másikra, valamint időnként a fejére húz.
Így éldegéltünk tehát egészen a hétfői vizitig, ahol Horváth Zsolt doktor úgy ítélte meg a helyzetet, hogy Deme ugyan csupán hátulról a harmadik a rehabilitációs osztály képzeletbeli tornasorában, de annyira stabil, hogy „anya már ne is hozza vissza estére”. Kezdetben bevallom megijedtem a rám háruló feladattól, de ez volt Tekláék utolsó éjszakája, és tudtam, hogy ha gond van, ő segít. De nem volt. Deme óramű pontossággal három óránként evett, aztán szunyált. Így hát reggel 7-kor cirka öt óra alvás után egy nyugodt Demével és egy megfáradt oroszlánnal egyetemben frissen, mosolyogva vártam a vizitet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése