Dolgos hétköznapok

Balázs pajtás napirendjét az EVÉS határozza meg. Ezt napi nyolcszor teszi, háromóránként. Kórházi napirendjét mindössze annyira változtatta meg, hogy egy órával eltolta az evés idejét (értsd kettő helyett háromkor korog a gyomra). Szóval reggel hatkor kelünk, ami számomra is teljesen elfogadható. Minden áldott evés előtt Demeteren rajtaüt a peluskommandó – aminek jómagam vagyok a vezére. Ez egy meglehetősen neuralgikus pont a kis életében, főként ha még álmos. Ilyenkor nyöszörög és órákig tekeregve nyújtózkodik. Időnként azért szokott némi jó kis babaviccet vinni a dologba: imád olyankor pisilni/kakálni amikor éppen cserélem a pelenkáját, illetve igyekszik lepisilni engem. Külön specialitása az ún. „felpisilés”, amit egyszerűen képtelen vagyok kivédeni. (Fiús anyák és apák, akik ezt olvassátok, aktivizáljátok magatokat és adjatok tanácsot!!!!!) A legemlékezetesebb „felpisilés” alkalmával Deme egyenesen arcon pisilte magát, minek hatására kb. fél percig meglepődött, majd keserves bömbölésbe kezdett (én pedig gonosz, de jó humorú anyaként hangosan fuldokoltam a vihogástól). Szóval felpisilés esetén a pelenkázás kiegészül egy komplett toalettcserével és némi extra „nehúzdátafejemenabodyt” üvöltéssel. Ami még a pelenkázást illeti, ez alkalmat ad egyik legújabb kedvenc passziómra, a tappancspuszilgatásra. 

 Indulhat a tappancspuszilgatás :)

 Lecsap a pelenkakommandó.

 Anya legjobb barátja - a pelenkadzsinn

 Mérkeltettélfel!?

Tiszta pelenkában aztán jöhet az evés, ami jelenleg 60-70 milli „saját női tej” (ezt a zárójelentésből vettem és magyarul anyatejet jelent) beszlopálását jelenti. Napi két alkalommal orvosi utasításra „a la nature” mellből próbálkozunk, amikor is bokszolókat megszégyenítő mérlegeléssel indul ez a procedúra. Ezt követi a még mindig gyakorolt bimbókiemelővel megspékelt „erőszopás”. Fogyókúrás hatására immár empirikus bizonyítékom van, hiszen két mérlegelés alkalmával is az jött ki, hogy Deme 20 perc kitartó szopás során 10 grammot fogyott!!! Az erőszopás végén bajnokunk teljesen kiüti magát, de ahogy leteszem az ágyába, felharsan a második fogás kezdetét jelző üvöltés. A várakozás hosszú percei alatt vagy megtámadja a kiságyban tanyázó oroszlánt, vagy Gábor veszi kezelésbe.

 Félidő

 Kistigris vs. oroszlán: 1:0

 Édes a pihenés evés után.

A nap számomra legnagyobb kihívása a vitaminok beadása a kilencórás etetéskor. Ehhez minden kézügyességemet elő kell szednem, mert két vitamint tabletta formában forgalmaznak és negyed tablettát kell belekeverni egy kis tejbe. Vagyis előkapom a gyógyszervágót, két kiskanalat a porításhoz, és ügyeskedek.

Mivel Demeter már nagyfiú, ezért szerepel néhány ébren töltött óra is a napirendben, amit én csak happy hour-nek hívok, rendszerint este hattól kilencig. Ilyenkor Gáborral bebarangolják a lakást, illetve mélyreható apa-fiú beszélgetést folytatnak a nappaliban. Szerencsétlen esetben hajnalban tör rá Demére az említett aktív periódus, amikor is csak egy üveges tekintettel bambán bámuló anyával kell beérnie. Nem dicsekvésként, de a fiam mindennap meghallgatja az apjával a híradót, vagyis ovis korára abszolút képben lesz politikai kérdésekben.

 Apaképzeldel....

A nap fénypontja az esti fürdés és az azt megelőző mérlegelés. Ilyenkor Gáborral fel-le rohangálunk a lakásban, hiszen ez két embert is próbára tevő munka. Ami Dömét illeti, hát ő ismét babaviccekkel szórakoztat minket – megjelöli a mérleget, lepisili anyát, mikor az a fürdőszoba felé száguld vele, a kádból kiemelve belerottyant a hófehér törölközőbe.

Az esték az esetek többségében nyugodtan telnek, vagyis a fiam engedélyez nekem 5-6 óra alvást (persze három megszakítással).

Szegeden

Kiszabadulásunk harmadik napján útra keltünk, hogy áthurcolkodjunk immár állandó lakóhelyünkre, Szegedre. Két kocsival történt a költözés, nagyapáék hozták a motyó egy részét.

Itthon aztán Demeter elfoglalta új szobácskáját, ahol már várta a megvetett ágyikója. Azóta nyugalom van és kérem szépen HÍZÁS! Örömmel jelentem, hogy Malacka elvtárs (az etetések előtt kiadott röfögésre emlékeztető hangokból ered a név, na meg persze a szavak ereje...) kezdi kinőni a 44-es ruhákat. A képeket nézegetve pedig külön felhívnám a kedves olvasó figyelmét a növekvő pofazacskókra :)

Otthon, édes otthon

Debrecenben a Pál utcán teljes baba-felszerelés várta Demetert. Itt is van ágyikója, játékai, ágyneműje stb., hogy abszolút komfortosan érezze magát. A családdal és főként velem való együttlét azonban egy meglepő dolgot is kihozott Deméből, ami a családi legendáriumba csak „16 órás hiszti” néven kerül be. A jelenség még az utolsó két napon a klinikán kezdődött (gyanítom, hogy valamelyik szobatársam fiától sikerült eltanulni) és abból állt, hogy Deme délután 4 körül elkezdett keservesen üvölteni és tette ezt 8-9-ig rendületlenül. Lelkes első gyermekes anyaként persze végigsakkoztam vele mindent – kapott enni, mellre vettem, pelenkát cseréltem stb. Az egyetlen gyógyír az volt, ha a karomban van. Az első napokban délutánonként meg voltam hát lőve, mert semmit nem lehetett gyerekkel a karomban csinálni. Aztán gondoltam egy merészet, és egy hordozókendő formájában túljártam a kis kópé eszén. A hiszti persze ezután már Murphy törvénye szerint csak 1-2 alkalommal jelentkezett.

A hatvanharmadik napon

A hét elején Katona Nóra doktornő Deme eredményeit látva arra a következtetésre jutott, hogy mivel megfelelő mértékben hízik (értsd elérte a 2 kilót), stabil és el tudom látni, csütörtökön (hogy megvárjuk a szerdai szemészeti vizsgálatot) hazamehetünk. Így hát kedden és szerdán még várt Demeterre néhány vérvétel, ultrahang, neurológiai vizsgálat, szemterpesz és egy BCG oltás. Minden vizsgálaton átment, állapota olyan jónak ítéltetett, hogy még fejlesztést sem írtak neki elő, megkapta az oltást, csütörtökön fél kettőkor pedig korábbi doktornőnktől, Sveda Brigittától kézhez vehettük az „elbocsátó szép üzenetet” egy kisregény hosszúságú zárójelentés formájában.

A képen: BCG oltás ( a darázs szerepében Dr. Katona Nórát látják :))

Kettőkor így hát búcsút vettünk a neonatológiától (én könnyeset), apával beöltöztettük az immár 2040 grammos „kora fiú magzatot” hóembernek és felavattuk az autósülésünket útban hazafelé.

A képeken: Búcsú a klinikától, avagy a hős nagyapó kimenekíti Demét a szülészetről

Hiszem, hogy az életben mindennek - így a nehéz időszakoknak is – van valami célja. Így nyilván Deme korai születésének is volt. A legfontosabb talán az, hogy megismertem a helyzet által egy csomó fantasztikus embert, akikkel máshogy nem fújt volna össze a szél (gondolok itt a szobatársaimra, Dorkára és szüleire, Mensárosékra/Mészárosékra , a jópofa nővérkékre - Anitára, Emíliára, Juditra, Andira, Dancsikára, Katira - külön kiemelve Kovi nővért, az orvosainkra és a többi hős korás kismamára – Zitára, Ilikére, az Erikákra, Virágra és Mónikára. A DEOEC neonatológián töltött idő hasznos volt abból a szempontból is, hogy anyát faragott belőlem (hiszen nyáron még határozottan az az érzésem volt, hogy gyereknevelési antitálentum vagyok). A pelenkázástól az öltöztetésen át a körömvágásig egy csomó mindent megtanultam itt. Összességében tehát mosolyogva gondolok vissza az itt töltött 63 napra.

A koraszülöttek fejlődésénél azt a dátumot kell alapul venni, amikor valójában megszülettek volna. November 22-re voltam kiírva, de Deme világra jöhetett volna ma is, harmincnyolc hetes és három napos korában. November 11. - ez lesz tehát Deme második szülinapja.

Demetej

Ahogy Demeter súlya gyarapodott, ő maga pedig erősödött elérkezett az idő, hogy megpróbálkozzunk a szopással. A nővérkék hamar konstatálták, hogy a mellbimbómat nem szoptatásra tervezték – szakértői vélemények szerint a gyerek karácsonyig/ 3 kilós koráig nem lesz képes bekapni. Hogy mentsem ami menthető nekiálltam hát bimbókiemelőket tesztelni (a Philips Avent nyert). Szóval a szoptatás nálunk abból áll, hogy anya felhelyezi a mellbimbóját – Deme ezt eleinte megpróbálja leverni – Deme lovagló ülésben elhelyezkedik a combján, nagyra tát és kapcsolódik.

A szopás más gyerekek esetében egy megnyugtató tevékenység. Az ide vonatkozó szakirodalom említi pl. hogy létezik komfort szopás, amikor a gyerkőc csak órákig csüng az anyján és időnként kortyol egyet-egyet. Hát, a Demeter által képviselt irányzat ennek a szöges ellenkezője, aminek én a power walking mintájára az „erő szopás” (power sucking) nevet adtam. A kiskorú ugyanis egy pillanatra sem nyugszik meg evés közben (jár keze-lába). Mi több, számára a szopás egy hangos tevékenység – cuppogva csámcsogja a szilikon bimbókiemelőt, hörög és sóhajtozik közben. Ami pedig eme tevékenység fő célját illeti, Demeter csupán a kinyert tej egy részét hajlandó lenyelni, a többit kiköpi magára és rám. Összefoglalva tehát az „erő szopást” (innentől levédettük a nevet és a technikát) ajánlanánk minden túlsúlyos (ha van ilyen) csecsemőnek, akik ily módon evés közben automatán kalóriát égethetnek el és megakadályozhatják a további hízást. Referenciának csak annyit, hogy kisfiam az adagját jócskán meghaladó tejezés mellett csupán max. 10 grammot hízik, mióta ezt a módszert alkalmazza.  

Nászéjszaka

Lakva ismerszik meg az ember(ke). Az elmúlt napokban kiderült, hogy Demeter egy nyugodt kisfiú, akit csak az étel késése, az öltöztetés (különös tekintettel a fejen áthúzandó darabokra) és a pelenkázás (a hűs törlőkendővel áttörlős része) hoznak ki a sodrából. Szeret játszani: sportot űz pl. a kakálásból, amit a lövészettel kombinál. Vagyis, mikor a gyanútlan anya kinyitja a pelust és konstatálja, hogy csak pisike van benne, hirtelen felindulásból nyom egy aranysárgát, olyan erővel, hogy az ne csak úgy snassz módon kicsorogjon a popóból, hanem lehetőleg eltalálja anyát! A rekord eddig a vízágy előtti kuka telibe találása volt. Másik kedvenc passziója a „kikakáltbe?” című társas játék, aminek a lényege az, hogy állunk/fekszünk a vízágy(ban)/ körül miközben enyhe állott főtt tojásszag terjeng. Az nyer, akinek a csapatból van aranysárga a pelusában. Deme ezt is olyan tökélyre vitte, hogy a szó szoros értelmében szarrá vert minket 3:0-ra a nagyapjával (mivel gyors egymásutánban három pelust kakilt össze). A kedvenc játékok között megemlítendő még a Sebitől kapott plüss oroszlán, amit hajthatatlanul ráncigál egyik oldalról a másikra, valamint időnként a fejére húz.

Így éldegéltünk tehát egészen a hétfői vizitig, ahol Horváth Zsolt doktor úgy ítélte meg a helyzetet, hogy Deme ugyan csupán hátulról a harmadik a rehabilitációs osztály képzeletbeli tornasorában, de annyira stabil, hogy „anya már ne is hozza vissza estére”. Kezdetben bevallom megijedtem a rám háruló feladattól, de ez volt Tekláék utolsó éjszakája, és tudtam, hogy ha gond van, ő segít. De nem volt. Deme óramű pontossággal három óránként evett, aztán szunyált. Így hát reggel 7-kor cirka öt óra alvás után egy nyugodt Demével és egy megfáradt oroszlánnal egyetemben frissen, mosolyogva vártam a vizitet.