Az első ölelés

Az első pillanattól, ahogy a neonatológiára kerültünk irigyeltem Teklát és Ilikét a fejőből, mert ők már időnként kézbe kaphatták a gyereküket. Hát, ma nekünk is eljött ez a pillanat. Az iniciatíva Kati nővértől jött, akinek segítettem rendbe rakni Demét. Ez abból állt, hogy pár percig megemeltem a gyereket. Már ez is euforikus érzés volt. Ezt látva buggyant ki Kati nővérből a „még nem kenguruztak?”kérdés. Szóval pulcsi le, Deme az inkubátorból ki. Kb negyed órán át tartott és leírhatatlan. Először nézegetett, fogta az ujjam, végül elaludt. Én pedig végre éreztem az illatát, a melegét, a szuszogását…

A CPAP masina, avagy fürge ujjak

Lélegeztető gép van többféle. Deme az első napon egy alapgépre került, amin kiderült, hogy ügyesen lélegzik, ezért áttették egy félig-meddig önálló légzést biztosító ún. CPAP gépre. Pár nappal később viszont visszakerült az eredeti masinára, hogy több energiája maradjon az emésztésére. Miután ez is sikeresen beindult, visszakerült Demére a CPAP gép némi módosítással. Ezúttal nem az orrába dugtak egy csövecskét, hanem egy miniatűr maszkot kapott a nózijára. Ám Demének ez kevésnek bizonyult. Már az első perctől a maszk leszerelésén munkálkodott szó szerint kézzel-lábbal. Másnap pedig arra jöttem be, hogy maszkocska sehol, a lélegeztető pedig a szájában. A rendellenesség nem is tűnt fel, amíg a szájából az apró ujjacskák egy laza mozdulattal átették az orra alá. Ekkor riasztottam a nővérkéket. Másnap Deme valahogy furcsának tűnt. Kb. 5 perc elmélyült nézegetés után esett le, hogy az a furcsa, hogy látom a gyerek teljes arcát, mivel nincs rajta/előtte/beledugva semmi. Innentől kezdve már csak egy mellé helyezett maszk biztosítja a szükséges extra oxigént.
 

Sej, a fejőben…

Az első napokban az egyik rehabilitációs kórteremben fejtem, amíg nem figyelmeztettek, hogy van külön helyiség fejésre. Így ismerkedtem meg Ilikével és Teklával, akik velem egy cipőben járó „korás” kismamák. Ők 2-3 héttel előrébb járnak, így egy csomó tapasztalatból eredő jó tanáccsal látnak el. Később pedig csatlakozott hozzánk Zita és Erika.

 A fejő nem ám egy olyan uncsi hely, ahol csak büfizésről és kakis pelusokról csevegünk! A témák között szerepelnek hírek (ezeket Erika szokta szállítani "Hallottátok a legújabbat?" bevezetővel és az intenzív osztály történéseiről szólnak), politikai kérdések (a Jobbik kampányszövege a rádióban), kulturális ajánló (könyvek, filmek, műsorok), egészségügyi kérdések (avagy meddig tart a hathetes gyermekágyi időszak) és klinikai bulvár (melyik celeb nőgyógyász kivel kavar). Egyszóval a fejő valóságos társasági hely. Néha felmerül bennem, hogy kiterjeszthetnénk és valami globális célért is küzdhetnénk. Pl. hogy vegyék fel a fejést az olimpiai sportok közé (lehetne mennyiségi és gyorsasági forduló, valamint fejőgép sterilizálás és összerakás időre :) )
 

Ezekben a napokban arra a felismerésre is eljutottam, hogy egy lány legjobb barátja a fejőgépe/mellszívója (köszönjük Philips Avent). Továbbá a fejőben serénykedés közben mikor csörgött a mobilom olyan örökbecsűeket is költöttem, mint pl. a „magyar ember fejés közben nem beszél”.

Post sectio

A császármetszés után 24 órát a szülőszobán kellett töltenem. Két másik császáros anyukával feküdtem az elkülönítőben. Saját kárunkon megtanultuk, hogy állni kevésbé fájdalmas, mint ülni, valamint hogy a vihogás és a köhögés hasban szörnyen fáj. Az igazán fájdalmas rész azonban akkor következett el, mikor megjött a csecsemős nővér a két normális időre született babával. Tanítgatta a többieket a szoptatás fortélyaira, rajtam pedig nemes egyszerűséggel átnézett.

Reggel ahogy lábra tudtam állni lementem Demeterhez. Bőgtem mikor megláttam az inkubátorában: kicsi volt, becenevéhez híven szörnyen nyüzüge, a bőre lila volt és egyfolytában járt keze-lába. Mint később megtudtam, a toxémiás gyerekek tüneteit mutatta. Ott feküdt, beszéltem hozzá, bár nem tudom, hallotta-e. Nem érinthettem, puszilhattam meg. Csövek lógtak a kis testéből és láthatóan szenvedett.

Délelőtt levittek az osztályra. Egy ronda, hideg, négyágyas kórterembe kerültem. Az első két napot egyetlen kismamával töltöttem, akinek retardált lett a babája, a harmadik napon azonban a baba is kijött a neonatológiáról, ráadásul kaptunk még két kisbabás szobatársat. Ekkor elszabadult a pokol. Körülöttem mindenki babázott. Én szombaton megtanultam fejni, hogy legalább némi anyatejjel segítsem Demetert. Ennyi programom volt egész napra. A többiek becézgették a gyermeküket, nekem pedig maradt az inkubátorban nézegetés és 20 perc kézmosás után az egyujjas simogatás. Hogy fokozzuk a hangulatot, Deme emésztése sem indult be, az anyatejet kihányta. Így tehát hétfőn úgy döntöttem, hogy nem maradok egy perccel sem tovább a klinikán. Délután papus hazavitt és ettől kezdve naponta háromszor járok be Deméhez.

Toxémia, avagy kettéválunk

Rendszeresen mérem a vérnyomásom terhességem kezdete óta. Az értékek azonban augusztus 18-ra jelentősen kiugrottak. Ment hát a telefon Editnek, a védőnőmnek, aki kiadta az ukázt: terhességi ambulancia – azonnal. Kiderült, hogy toxémiától szenvedünk. Ez a kórság csak az emberi fajra jellemző, a terhességben előforduló magas vérnyomás, melyhez fehérjevizelés, ödéma és egyéb elváltozások kapcsolódhatnak, pl. szív és érrendszeri -, központi idegrendszeri zavarok, esetemben vesebántalmak.

 Meglepetésemre a klinikán fogva tartottak pár napos szabadlábra helyezéstől eltekintve cirka három hétig. Aztán szeptember 8-án konzíliumot tartottak felettem és másnap 10.09-kor, 870 grammal és 35 centivel Sápy Tamás kezei között császármetszéssel világra jött Demeter. A neonatológusunk pedig Dr. Sveda Brigitta lett.

Ahelyett, hogy kórházi tartózkodásom kapcsán uncsi részletekkel traktálnám az olvasót, íme néhány érdekesség:

 

Hőmérő: minden áldott nap hőméréssel indult. Ezt egy olyan- kínai gyártmányú- hőmérővel kellett végezni, ami beállt egy értékre és amennyiben ezt az értéket valaki nem tudta meghaladni, hát, nem derült ki, mennyi is a testhőmérséklete. Nekem pl. az első ágyamnál 36.8, a másiknál pedig 36.6 volt a hőm. Baj csak akkor volt, ha az ember hőmérője 37.8-on akadt meg…

Vegetáriánus menü: meglepetésemre volt ilyen a klinikán. Az ebédek nagyjából rendben voltak, de reggelire és vacsira időnként bizarr kombinációkat kaptam. Pl. zsemlét dzsemmel és paprikával, vagy kenyeret mézzel és paradicsommal.

Vizelet: a klinikán szerintem mindent csináltam a pisivel, amit csak lehet. Túl a snassz dolgokon, mint a reggeli vizelet leadása és a fehérjés vizsgálat én egy egész napon át gyűjtöttem (kb 3 liter jött így össze), mértem a mennyiségét (és igen emberek, létezik az 500 ml. pisi!) és baktériumokat is tenyészettem belőle.

A legszórakoztatóbb pillanat az volt, mikor egy szemináriumi csoport külföldi medika óráján szerepeltem, ahol ki kellett kérdezniük a panaszaimról és anamnézist felállítaniuk. Mitagadás, klassz volt végre angolul csevegni. A szórakoztató kategóriába sorolnám még három szobatársamat: Petrát (aki minden áldott reggel elkezdett aggódni valamin), Zsuzsit (aki derekasan viselte a kilátástalan hosszúságú kórházi tartózkodást) és Marcsit (aki egy koraszülött kisfiú anyukájaként rengeteg tanáccsal látott el). Ezúton mondok köszönetet Nekik.

Amikor kinyílt a bicska… Azon a bizonyos szeptember 8-án ügyeletes orvos szempontjából igen rosszul álltak a csillagok. Sápy Tamás már reggel beteget jelentett, a szülőszobán pedig a természetesen úton szülés apostolnője, Dr. Török Olga portyázott. Az esti vizitkor velem és Demeterrel is nagy jót akart tenni – kitalálta, hogy magas vérnyomás ide, agyvérzés veszély nálam és a babánál oda, szüljem már meg! Mivel a méhszájam teljesen zárt volt, ezért valamilyen zselével „lassított szülés indukciót” próbált beindítani. A nyomaték kedvéért ezt ő maga helyezte fel. Próbáltam megmagyarázni neki, hogy 1. Sápy Tamás nélkül nem szülök 2. ne kockáztassuk már a kettős agyvérzést 3. a zselével és oxytocinnal beindított szülés az én felfogásomban nem természetes, de kiabálni kezdett és hajthatatlan volt. Szerencsémre a zselé annyit ért a méhszájamnak, mint halottnak a csók és idő közben halottaiból feltámadt Sápy Tamás, bejött és elfelejtették bekötni nekem a Török Olga által második lépésként előírt infúziót. Így éltük mindketten túl...

A klinikán a legfinomabb dolog az a tea, amit a szülőszobán főznek. Én alapból nem vagyok híve a cukros citromos teának, de ebből a császármetszés után három kancsóval gurítottam le! Mindenkinek melegen ajánlom, akit egyszer odavet a jósors. Ja, és kis rózsaszín szívószállal tálalják. J

Végezetül pedig két kategória, amiben szerintem Guiness rekorder lehetnék:

1. „A legtöbb gyógyszert szedte a terhessége alatt”: feltétlenül tudassa velem, aki napi 16 gyógyszernél többet evett! A rendes napi adagom 8 Dopegyt, 2 Isoptin, 2 Minipress, 4 Pyasson tabletta volt, amihez még jött napi 2 fehérjés Albumin infúzió.
2. „a legtöbb időt töltötte a szülőszobán egyetlen gyermek világrahozatala kapcsán” kategória: ha egy bizonyos határon túlment a vérnyomásom, azonnal felrendeltek a szülőszobára megfigyelésre. Ezeket a megfigyeléseket és magát a szülést is hozzáadva, mintegy 4 és fél napot töltöttem fent.

Babamozi, avagy mese a szégyellős kisfiúról

Mikor teherbe estem megfogadtam, hogy nem megyek extra UH vizsgálatokra, mert nem akarom máris mindenféle káros sugarazásnak kitenni a gyermekemet. A kíváncsiság viszont nagy úr, ezért mégis szereztünk időpontot egy szegedi rendelőbe (hogy végre Gábor is lásson már valamit a gyerkőcből). Egy babamozi alapból 30 percig tart. Két részből áll, egy hasznosból, meg egy szórakoztatóból: egyrészt átvizsgálják és megmérik a magzatot, másrészt megmutatják a szülőknek, hogy hogyan produkálja magát az anyaméhben. Csupán egyetlen faktort nem vettünk számításba, mégpedig azt, hogy Demeter utálja a ultrahangozást. Hiába ettem előtte fagyit, a kisfiam bebújt a placentámhoz és nem volt hajlandó megmutatni magát. Szerencsétlen doki 32 percen át küszködött, hogy kihozzon valamit a helyzetből, de hiába. Demeternek pedig olyan sokkot okozott az eset, hogy Kiskunfélegyházáig meg sem moccant a pocakomban.

Az utolsó szülinap Demeter nélkül

Most gondoltam csak bele, hogy mit is jelent Demeter érkezése az életembe. Ezentúl mindig lesz egy biztos ember az életemben aki felköszönt és akivel meg tudom osztani a szülinapi tortámat/dinnyémet. Ráadásul új időszámítás bevezetését is igényli majd ez az esemény, vagyis életem folyása ezennel majd oszlik egy BD (before Demeter) és egy AD (anno Demeter korszakra.