Még valamikor tavaly ilyenkor történt. Deme már enyhén domborodott a pocakomban, de még fogalmam sem volt arról, pontosan kisfiúval, vagy kislánnyal van-e dolgom. Egy szombati napon álltam a vonat folyosóján valahol Cegléd és Kecskemét között. Úgy álltunk ott többi utassal, mint a heringek. Lanyha tavaszi nap volt, lehúztam hát az ablakot, kilógattam a fejem és élveztem a robogást. Mellettem egy bácsika készülődött a leszálláshoz. Megkocogtatta a vállam, hogy foglaljam el a helyét, majd búcsúzóul megjegyezte, hogy ebből a fiúból autóversenyző, pilóta vagy valamilyen extrém sportoló lesz!
Teltek-múltak a hónapok, eljött idén is az április a maga szélviharaival. Mivel a napi séta kötelező, szél ide, hűvös idő oda, Demét beöltöztettem a "macika gúnyájába" és nekivágtunk. Az egyik helyen olyan erős széllökések fogadtak minket, amik a babakocsit eddig soha nem látott sebességgel sodorták magukkal. Deme előre nézett, így arra lettem figyelmes, hogy elöl valaki a vékonyka hangján visítozik. Halálra váltan a kocsi elejéhez szaladtam, hogy megnyugtassam a törpét, mikor meglepődve tapasztaltam, hogy a takaró mögül egy csillogó szemű, vigyorgó arcocska néz rám, a sikítozás pedig a szélnek és a sebességnek szóló ováció volt.
És hogy vigyünk némi irodalmat is a blogba, álljon itt az egyik kedvenc filozofikus eszmefuttató költeményem A. A. Milne tollából.
Wind on the Hill
No one can tell me,
Nobody knows,
Where the wind comes from,
Where the wind goes.
It's flying from somewhere
As fast as it can,
I couldn't keep up with it,
Not if I ran.
But if I stopped holding
The string of my kite,
It would blow with the wind
For a day and a night.
And then when I found it,
Wherever it blew,
I should know that the wind
Had been going there too.
So then I could tell them
Where the wind goes...
But where the wind comes from
Nobody knows.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése