Sééétálunk, sééétálunk...

Kitavaszodott, ezért hát sétálunk. Napi rendszerességgel, egyre hosszabb ideig. Eleinte csupán a környező háztömböket sétáltunk körbe, de mivel nekem is ideje megismernem Szegedet, ezért mint a felfedezők, egyre távolabb merészkedünk. Jelenleg a lakótelepen kívül két "túraútvonalunk" van: a Zápor-tó és a töltés.

Mindkettő idilli és ami a legjobb, a feléjük vezető utat játszóterek szegélyezik. Demeter az első séták alkalmával tágra nyílt szemekkel figyelt - valószínűleg nem értette, mi ez az újfajta felhajtás és félt. Aztán fokozatosan lazult, egészen addig, amíg eljutottunk arra a szintre, hogy mire kitoltam a kapun, már szunyált is. Aztán, ahogy nődögélt, a kíváncsiság felülkerekedett a fáradtságon, így aktív nézegetésbe fogott.

Mint már említettem, a séták során játszóterek kerültek az utunkba. Otthon egy kapitális sírás alkalmával betettem Demetert a hordozójába és himbálni kezdtem. Mivel a sírás pikkpakk abbamaradt, belém vágott a felismerés, hogy Deme szeret hintázni. Mit ad Isten, az egyik játszótéren ülni még nem képes babáknak készített hintákra bukkantam. Először kicsit félve helyeztem Demetert a kötelekből kialakított zsákba, de felragyogó mosolya meggyőzött.

Azóta pedig a séták alkalmával csak hintázunk,

és hintázunk