All inclusive service

Néha elgondolkozom azon, képes leszek-e rendben tartani Demét, ha egyszer kikerülünk innen. Az inkubátorban teljes ellátást kap a pelenkacserétől a büfiztetésen keresztül az olajos masszázsig. Mindezt profi nővérkéktől. A fejőben gyakran szoktunk beszélgetni róluk, mert mindenkinek megvan a kedvence. Létezik „általános kedvenc”, mint Piroska nővér. Deme két kedvenc nővérkét „választott” magának (vagy ők választották Demét?): Kovi nővért és Kati nővért. Ha látom, hogy ők vannak Demével, tudom, hogy a legjobb kezekben van.

Az első képen Deme fecskendős szopási kísérletét láthatjuk Kovi nővér kezéből, a második képen pedig a punk frizura Kati nővér kreativitását dicséri.

Az első ölelés

Az első pillanattól, ahogy a neonatológiára kerültünk irigyeltem Teklát és Ilikét a fejőből, mert ők már időnként kézbe kaphatták a gyereküket. Hát, ma nekünk is eljött ez a pillanat. Az iniciatíva Kati nővértől jött, akinek segítettem rendbe rakni Demét. Ez abból állt, hogy pár percig megemeltem a gyereket. Már ez is euforikus érzés volt. Ezt látva buggyant ki Kati nővérből a „még nem kenguruztak?”kérdés. Szóval pulcsi le, Deme az inkubátorból ki. Kb negyed órán át tartott és leírhatatlan. Először nézegetett, fogta az ujjam, végül elaludt. Én pedig végre éreztem az illatát, a melegét, a szuszogását…

A CPAP masina, avagy fürge ujjak

Lélegeztető gép van többféle. Deme az első napon egy alapgépre került, amin kiderült, hogy ügyesen lélegzik, ezért áttették egy félig-meddig önálló légzést biztosító ún. CPAP gépre. Pár nappal később viszont visszakerült az eredeti masinára, hogy több energiája maradjon az emésztésére. Miután ez is sikeresen beindult, visszakerült Demére a CPAP gép némi módosítással. Ezúttal nem az orrába dugtak egy csövecskét, hanem egy miniatűr maszkot kapott a nózijára. Ám Demének ez kevésnek bizonyult. Már az első perctől a maszk leszerelésén munkálkodott szó szerint kézzel-lábbal. Másnap pedig arra jöttem be, hogy maszkocska sehol, a lélegeztető pedig a szájában. A rendellenesség nem is tűnt fel, amíg a szájából az apró ujjacskák egy laza mozdulattal átették az orra alá. Ekkor riasztottam a nővérkéket. Másnap Deme valahogy furcsának tűnt. Kb. 5 perc elmélyült nézegetés után esett le, hogy az a furcsa, hogy látom a gyerek teljes arcát, mivel nincs rajta/előtte/beledugva semmi. Innentől kezdve már csak egy mellé helyezett maszk biztosítja a szükséges extra oxigént.
 

Sej, a fejőben…

Az első napokban az egyik rehabilitációs kórteremben fejtem, amíg nem figyelmeztettek, hogy van külön helyiség fejésre. Így ismerkedtem meg Ilikével és Teklával, akik velem egy cipőben járó „korás” kismamák. Ők 2-3 héttel előrébb járnak, így egy csomó tapasztalatból eredő jó tanáccsal látnak el. Később pedig csatlakozott hozzánk Zita és Erika.

 A fejő nem ám egy olyan uncsi hely, ahol csak büfizésről és kakis pelusokról csevegünk! A témák között szerepelnek hírek (ezeket Erika szokta szállítani "Hallottátok a legújabbat?" bevezetővel és az intenzív osztály történéseiről szólnak), politikai kérdések (a Jobbik kampányszövege a rádióban), kulturális ajánló (könyvek, filmek, műsorok), egészségügyi kérdések (avagy meddig tart a hathetes gyermekágyi időszak) és klinikai bulvár (melyik celeb nőgyógyász kivel kavar). Egyszóval a fejő valóságos társasági hely. Néha felmerül bennem, hogy kiterjeszthetnénk és valami globális célért is küzdhetnénk. Pl. hogy vegyék fel a fejést az olimpiai sportok közé (lehetne mennyiségi és gyorsasági forduló, valamint fejőgép sterilizálás és összerakás időre :) )
 

Ezekben a napokban arra a felismerésre is eljutottam, hogy egy lány legjobb barátja a fejőgépe/mellszívója (köszönjük Philips Avent). Továbbá a fejőben serénykedés közben mikor csörgött a mobilom olyan örökbecsűeket is költöttem, mint pl. a „magyar ember fejés közben nem beszél”.

Post sectio

A császármetszés után 24 órát a szülőszobán kellett töltenem. Két másik császáros anyukával feküdtem az elkülönítőben. Saját kárunkon megtanultuk, hogy állni kevésbé fájdalmas, mint ülni, valamint hogy a vihogás és a köhögés hasban szörnyen fáj. Az igazán fájdalmas rész azonban akkor következett el, mikor megjött a csecsemős nővér a két normális időre született babával. Tanítgatta a többieket a szoptatás fortélyaira, rajtam pedig nemes egyszerűséggel átnézett.

Reggel ahogy lábra tudtam állni lementem Demeterhez. Bőgtem mikor megláttam az inkubátorában: kicsi volt, becenevéhez híven szörnyen nyüzüge, a bőre lila volt és egyfolytában járt keze-lába. Mint később megtudtam, a toxémiás gyerekek tüneteit mutatta. Ott feküdt, beszéltem hozzá, bár nem tudom, hallotta-e. Nem érinthettem, puszilhattam meg. Csövek lógtak a kis testéből és láthatóan szenvedett.

Délelőtt levittek az osztályra. Egy ronda, hideg, négyágyas kórterembe kerültem. Az első két napot egyetlen kismamával töltöttem, akinek retardált lett a babája, a harmadik napon azonban a baba is kijött a neonatológiáról, ráadásul kaptunk még két kisbabás szobatársat. Ekkor elszabadult a pokol. Körülöttem mindenki babázott. Én szombaton megtanultam fejni, hogy legalább némi anyatejjel segítsem Demetert. Ennyi programom volt egész napra. A többiek becézgették a gyermeküket, nekem pedig maradt az inkubátorban nézegetés és 20 perc kézmosás után az egyujjas simogatás. Hogy fokozzuk a hangulatot, Deme emésztése sem indult be, az anyatejet kihányta. Így tehát hétfőn úgy döntöttem, hogy nem maradok egy perccel sem tovább a klinikán. Délután papus hazavitt és ettől kezdve naponta háromszor járok be Deméhez.

Toxémia, avagy kettéválunk

Rendszeresen mérem a vérnyomásom terhességem kezdete óta. Az értékek azonban augusztus 18-ra jelentősen kiugrottak. Ment hát a telefon Editnek, a védőnőmnek, aki kiadta az ukázt: terhességi ambulancia – azonnal. Kiderült, hogy toxémiától szenvedünk. Ez a kórság csak az emberi fajra jellemző, a terhességben előforduló magas vérnyomás, melyhez fehérjevizelés, ödéma és egyéb elváltozások kapcsolódhatnak, pl. szív és érrendszeri -, központi idegrendszeri zavarok, esetemben vesebántalmak.

 Meglepetésemre a klinikán fogva tartottak pár napos szabadlábra helyezéstől eltekintve cirka három hétig. Aztán szeptember 8-án konzíliumot tartottak felettem és másnap 10.09-kor, 870 grammal és 35 centivel Sápy Tamás kezei között császármetszéssel világra jött Demeter. A neonatológusunk pedig Dr. Sveda Brigitta lett.

Ahelyett, hogy kórházi tartózkodásom kapcsán uncsi részletekkel traktálnám az olvasót, íme néhány érdekesség:

 

Hőmérő: minden áldott nap hőméréssel indult. Ezt egy olyan- kínai gyártmányú- hőmérővel kellett végezni, ami beállt egy értékre és amennyiben ezt az értéket valaki nem tudta meghaladni, hát, nem derült ki, mennyi is a testhőmérséklete. Nekem pl. az első ágyamnál 36.8, a másiknál pedig 36.6 volt a hőm. Baj csak akkor volt, ha az ember hőmérője 37.8-on akadt meg…

Vegetáriánus menü: meglepetésemre volt ilyen a klinikán. Az ebédek nagyjából rendben voltak, de reggelire és vacsira időnként bizarr kombinációkat kaptam. Pl. zsemlét dzsemmel és paprikával, vagy kenyeret mézzel és paradicsommal.

Vizelet: a klinikán szerintem mindent csináltam a pisivel, amit csak lehet. Túl a snassz dolgokon, mint a reggeli vizelet leadása és a fehérjés vizsgálat én egy egész napon át gyűjtöttem (kb 3 liter jött így össze), mértem a mennyiségét (és igen emberek, létezik az 500 ml. pisi!) és baktériumokat is tenyészettem belőle.

A legszórakoztatóbb pillanat az volt, mikor egy szemináriumi csoport külföldi medika óráján szerepeltem, ahol ki kellett kérdezniük a panaszaimról és anamnézist felállítaniuk. Mitagadás, klassz volt végre angolul csevegni. A szórakoztató kategóriába sorolnám még három szobatársamat: Petrát (aki minden áldott reggel elkezdett aggódni valamin), Zsuzsit (aki derekasan viselte a kilátástalan hosszúságú kórházi tartózkodást) és Marcsit (aki egy koraszülött kisfiú anyukájaként rengeteg tanáccsal látott el). Ezúton mondok köszönetet Nekik.

Amikor kinyílt a bicska… Azon a bizonyos szeptember 8-án ügyeletes orvos szempontjából igen rosszul álltak a csillagok. Sápy Tamás már reggel beteget jelentett, a szülőszobán pedig a természetesen úton szülés apostolnője, Dr. Török Olga portyázott. Az esti vizitkor velem és Demeterrel is nagy jót akart tenni – kitalálta, hogy magas vérnyomás ide, agyvérzés veszély nálam és a babánál oda, szüljem már meg! Mivel a méhszájam teljesen zárt volt, ezért valamilyen zselével „lassított szülés indukciót” próbált beindítani. A nyomaték kedvéért ezt ő maga helyezte fel. Próbáltam megmagyarázni neki, hogy 1. Sápy Tamás nélkül nem szülök 2. ne kockáztassuk már a kettős agyvérzést 3. a zselével és oxytocinnal beindított szülés az én felfogásomban nem természetes, de kiabálni kezdett és hajthatatlan volt. Szerencsémre a zselé annyit ért a méhszájamnak, mint halottnak a csók és idő közben halottaiból feltámadt Sápy Tamás, bejött és elfelejtették bekötni nekem a Török Olga által második lépésként előírt infúziót. Így éltük mindketten túl...

A klinikán a legfinomabb dolog az a tea, amit a szülőszobán főznek. Én alapból nem vagyok híve a cukros citromos teának, de ebből a császármetszés után három kancsóval gurítottam le! Mindenkinek melegen ajánlom, akit egyszer odavet a jósors. Ja, és kis rózsaszín szívószállal tálalják. J

Végezetül pedig két kategória, amiben szerintem Guiness rekorder lehetnék:

1. „A legtöbb gyógyszert szedte a terhessége alatt”: feltétlenül tudassa velem, aki napi 16 gyógyszernél többet evett! A rendes napi adagom 8 Dopegyt, 2 Isoptin, 2 Minipress, 4 Pyasson tabletta volt, amihez még jött napi 2 fehérjés Albumin infúzió.
2. „a legtöbb időt töltötte a szülőszobán egyetlen gyermek világrahozatala kapcsán” kategória: ha egy bizonyos határon túlment a vérnyomásom, azonnal felrendeltek a szülőszobára megfigyelésre. Ezeket a megfigyeléseket és magát a szülést is hozzáadva, mintegy 4 és fél napot töltöttem fent.