Deme 21 hónapos. A legutóbbi mérésen 9850 gramm és 82 centi volt. Kb. 14 foga van, de folyamatosan nőnek, a szája pillanatnyilag leginkább egy cápáéhoz hasonlatos. A lába 21-es.
Most pedig néhány szó a szokásairól.
Séta:
Vagy babakocsiban, vagy gyalogosan történik. A babakocsit már az ébredés utáni rohangászás során elkezdi babrálni, aztán mikor már a folyosón parkol, elkezd hevesen pakolászni a hátsó tartóba. Ilyenkor bekerül minden, amit fontosnak tart, a homokozófelszereléstől Gábor zoknijáig. A legmeredekebb eddig az volt, mikor egy csomag felbontatlan mogyorót dobott be, amit szerencsére még azelőtt felfedeztem, hogy besétáltunk volna egy boltba.
A gyalogos sétálás még mindig problematikus vele - legalábbis számomra. Ha én elindulok egy irányba, ő azért is az ellenkező irányba szalad. Gáborral viszont probléma nélkül sétál, kívülállók számára azt a hatást keltve, mintha nem is ugyanaz a gyerek lenne.
Visszatérve még egy gondolat erejéig a babakocsihoz, Deme szereti, ha mindig van valami a keze ügyében, ezért az indulás előtti utolsó pillanatban még becsörtet a lakásba egy ilyen tárgyért. Az esetek többségében egy nagyobb lapáttal vagy gereblyével hadonászva közlekedik, de az sem ritka, hogy mosolyt csal az utca embere arcára, mikor gurulás közben a kocsiban elnyúlva hevesen kapcsolgatja a távkapcsolóját.
Evés:
Demeter a bizonyíték arra, hogy az ízlés bizony genetikusan öröklődik. Mindent eszik, zöldséget, gyümölcsöt és főként húst, valamint azokat a dolgokat és úgy, ahogy Gábor eszi. Kivételt egyedül a levesek képeznek, amiknek apjával ellentétben nagy barátja. A kolbászokat, szalámikat, felvágottakat olyan mértékben favorizálja, hogy megalkottuk a "Deme szendvicset", ami egy kis csipet kenyeret/péksüteményt jelent két csipet felvágott között.
 |
| Ismerkedés a szudzsukkal (bolgár kolbász) |
|
Játszótér:
Szimultán hét!!!!! játszótérre járunk. Deme mindegyiket tudja, merre fekszik, ezért bármerre is induljunk el a házból kilépve, egy idő után heves mutogatással jelzi, merre forduljunk, hogy mindenképp egy játszin kössünk ki. Játszóterezünk délelőtt és délután is. Kedvencünk a Retek utcai komplexum.
A játszótéren belül a homokozó a sztár. Ő lapátolgat, én várat építek. Ő kavicsokat pakol, én állatokat "öntök". Ő sározni próbál a nagyokkal, én lebirkózom, hogy ne tegye....
Már a játszóházban is kiderült, hogy Demeter szeret főzőcskézni, hát itt ez kiteljesedett. Gyakran szed össze önszántából edénykéket
kanálkákkal és kavargat elmélyülten. Személyes kedvenceim egyébként ezen a fronton a sütő-főző kislányok. Külön említést érdemel a 3 éves Hédi, akit éppen a születésnapján sodort egy homokozóba a sors Demeterrel és jeles nap tiszteletérre alig egy óra alatt vagy harminc tortát sütött és díszített a fiamnak. A napokban pedig a 20 hónapos Anettet zártam a szívembe, aki mini edénykékben és poharakban - amiket Deme szállított neki - leveseket készített, majd pedig az elfogyasztás jelzéseként gyermekem pocakjára öntött. Deme pedig vette a lapot, egy idő után maga vette el a homokkal teli csöbröket és öntötte tartalmukat rezignáltan magára.
Az indulatok csupán akkor szabadulnak el, amikor az idő múlása miatt véget kell vetnem a játszótéri idillnek. Ilyenkor az én kis tigrisem harap, rúg és kimeredve üvölt.
Végül pedig jöjjön a fájó pontom, a
beszéd:
Háááát, ezen a téren igen csehül állunk, mert Demeter szókincse a nullával egyenlő. Időnként kiszökik a száján egy-egy 'kua' vagy 'cica', de gyakorlatilag itt meg is álltunk. Pár hete már felcsillant a remény, amikor elkezdte mondani néhány szó elejét (la-, a lapátra), aztán hirtelen felindulásból megtanult felmászni a csúszdás házikóra és ezzel lőttek is a beszédfejlődésnek....A mászás iránti szenvedély azóta is megmaradt. Játszótér az egész világ alapon mindenhol, mindent megmászik, példának okáért séta közben a gyanútlanul álldogáló padokat.
Persze tisztában vagyok vele, hogy nincs elkésve, hiszen a családi legendárium szerint a Soós dédpapája is csak 4-5 évesen szólalt meg először, de akkor egyből egy teljes mondattal sokkolva környezetét (Anyám, jönnek a gólyák!). Az orvosok és védőnők mosolyogva egy "jajjj, nyelvész anyukával" szokták elhessenteni aggodalmamat.
Érdekes módon mutogatással remekül megérteti magát. Már a 'mi ez?' fázis is elkezdődött nála, csak ő egy kérdő intonációval ejtett 'e'-re redukálta a kérdést. És látszik az eredménye a sok éneklésnek és mesekönyvezésnek is: különösen a játszótérről hazafelé szeret dudorászni, a déli alvás előtt pedig szívesen olvasgat fennhangon babanyelven a játékainak.
