Az igazság pillanata

Már jó ideje folynak a találgatások családom és barátaim körében arról, hogy vajon fiú vagy lány leszel-e? Apukád ugye csak „fiúban” tud gondolkodni, anyai nagyszüleid - különösen Györfi nagypapád (ezúttal) - lányt szeretne, Balázs nagyszüleid szintén lányra vágynak. Barátaim között a „lány csapat” vezére Vanda, akinek komoly tudományos elmélete van a gyerekek nemével kapcsolatban. Ez a következőképpen hangzik: ha egy terhesség rosszullétektől mentes, akkor ott lány lapul a pocakban, ellenben ha az anyuka hányingertől szenved, akkor kisfiú várható. A „fiú csapat” vezére Enikő/ Makka, aki szerint habitusomból eredően nekem fiú gyermek dukál. Makka mellesleg két kapura játszik, mert megegyeztünk abban is, hogy amennyiben lányom lesz, úgy Bazsi fiához adjuk feleségül. Magyarul, ő mindenképpen győztesen jön ki a történetből: vagy az övé lesz az erkölcsi győzelem, vagy lesz egy klassz kis menye egy még klasszabb nászasszonnyal.

Eljött tehát a 18. heti, ún. második genetikai ultrahang ideje, amikor sok kisgyermek felfedi, mije van. Ismét klinika, az ablaknál már roppant rutinnal ténykedek, vérnyomásom megint 200, váróterem tele (az egyik kismama nyolc!!!!! kísérővel érkezett), kb 30 perc várakozás. Aztán végre feltűnik Baba a monitoron. A röntgentechnikus mindenét alaposan megnézi és megméri, majd nekem szegezi a kérdést, hogy akarom-e tudni a nemét. Az igenlő válaszra lazán elhadarja, hogy FIÚ. Én viszont biztosra megyek, empirikusan meg akarok bizonyosodni a dologról. Szóval visszamegyünk és újból ráközelítünk a kérdéses pontra.  És igen, félreérthetetlen a látvány, KISFARKAS! Nagy, közös megkönnyebbült nevetés után udvariassági kérdés: „És, találtak már nevet a kisfiúnak?” „Igen, Noam Oszvaldnak fogják hívni.” Egy perces döbbent csend, majd miután kellően kiélveztem a helyzetet, magyarázkodás. Mellesleg az én kisfiam láthatóan máris örökölte a humoromat, mert ugyanabban a pozícióban fekszik, amelyikben én – egyik karja a feje alatt van. És ez mind semmi, ahogy kiejtem a számon, hogy szeretnék egy ultrahang képet, mindkét kezét az arcocskája elé teszi, úgy kell nógatni az ultrahang készülékkel, hogy vegye már el. Innen a mellékelt szerencsétlen felvétel (ami szerintem speciel egy napkitörést ábrázol).

   

A NÉV

Sosem gondoltuk, hogy egyszer ezt a napot is megérjük: Gajdos Tibi MEGNŐSÜLT!!! Párjával, Zsuzsikával meghívtak minket a Sándorfalván tartott esküvőjükre és lakodalmukba. Bevallom, számos okból féltem az eseménytől: 1. alapból rosszul szoktam érezni magam az esküvőkön. 2. elég nehéz volt megfelelő alkalmi rucit választani az immár egyre intenzívebben domborodó pocakomra. Gáborral/apukáddal végül összeöltöztünk kék-feketébe. A szertartás jó volt, a zenék szuperek, a kaja remek, a szervezés első osztályú!

Az esketés után a násznép zenekar és „ellátós autó” kíséretében átvonult az étterembe. Ez valójában egy kellemes, iszogatós séta volt. Közben felmerült a névválasztás problematikája, mire apukád azzal a ravasz mosollyal a szemében, amit annyira imádok hirtelen – out of the blue – kirukkolt a DEMETER névvel (arra az esetre, ha fiú leszel). Az első pillanattól tetszett és fogtam a fejem, amiért ez nekem nem jutott eszembe. Meg kell jegyeznem, lánynevet már nem tudott kitalálni, mivel neki megjósolták, hogy két fia lesz…

Az első vizsga

Magyarországon –jelenleg- van egy csapat kötelező vizsgálat, aminek kiteszik a siker érdekében a kismamákat. Az első a sorban a 12 hetes UH, vagyis az első genetikai ellenőrzés. Meglehetősen idegesen vágtam neki a dolognak, mert ismertem anyukát, aki „elhasalt” a nevezett vizsgálaton és el kellett vetetni a babáját. Felmerült tehát bennem is a kérdés, vajon el tudnám-e veszíteni máris Babát (egyelőre ezen a néven fut a kis kukac)?

Az ultrahangozást tapasztalt szemek végzik a klinikán. Sápy Tamás javaslatára be is csattogtam 13 órára, hogy ne kelljen sokat várnom. A folyosó végén egy kismamáktól, kispapáktól és egyéb járulékos rokonoktól zsúfolt terem fogadott. A helyzet nem volt olyan egyszerű, mint ahogy az ember lánya gondolná – egy klinikai vizsgálatra becheckolni kérem TUDOMÁNY! 15 perc tétova ücsörgés után felfedeztem, hogy ezúttal nem „ajtóra kell támadnom”, hanem ablakra! Egy oldalsó folyosón ugyanis van egy ablak, ami rendszertelen időközönként kinyílik és ahol mogorva kezek elszedik a kismamák papírjait. Miután ez a hadműveleti rész sikerült, akadt időm számba venni a kismamák típusait (lehet, hogy agyamra ment a nyelvészetből a kategorizálás): 1. az idegbeteg kismama: fontoskodik, hangoskodik, folyamatosan hívja a nőgyógyászát, majd pedig mélyen (és még teátrálisabban) felháborodik, amikor az nem veszi fel a telefont! (Mit csinálhat vajon az a gaz?! Pedig Ő hívja?) 2. a bárgyú: reggel fél 8-8 óta szorgalmasan várakozik a vizsgálatra. Képes napokat feláldozni az életéből 1 ultrahangért, Már a 3-4. hónap óta nem dolgozik, mert ő TERHES és ezt komolyan veszi. (Az ultrahangjára végül tíz perccel hamarabb kerül be nálam.) 3. az anyámasszony katonája: legalább két kísérővel jár vizsgálatokra és az embernek az az érzése támad, hogy valójában nem is ők várnak gyereket a párjával, hanem az anyja/anyósa. Az illető hölgyemény tárgyal az orvosokkal, asszisztensekkel, időnként soron kívül kopogtat az ajtókon, hogy ezzel is javítsa lánya/„kismenye” bejutási esélyeit 4. a királylány: neki nem kell várakoznia a vizsgálatokra. Csak belibben, az orvosa már várja és azon nyomban be is kíséri az aktuális ultrahangra. Más, igénytelen kismamákkal szemben magas sarkúban és csini ruciban jár. A szülése kiírt időpontját sem várja meg, hanem egy uncsi délután fodrász, kozmetikus és műkörmös után rácsörög a dokijára, belibben a szülőszobára és megcsászároztatja magát (nehogy má’ erőlködni kelljen). 5. a vagány kismama: csücsül egy magazinnal vagy könyvvel a kezében, (látszólag) nem parázik és nem reagálja túl a dolgokat.

13.30 magasságában végre szólítottak. A vérnyomásom 200 körül lehetett. A vizsgálatot tesztként fogtam fel, ezért pár perc után kibuggyant belőlem a kérdés a röntgenasszinsztens felé, hogy „Átment?”, mire ő mosolyogva közölte, hogy csillagos ötössel! Baba tehát jelenleg 11 hetes és 6 napos, 51 mm magas és ritka nyugodt gyermek, mert anyja vérnyomásértékei ellenére végigszunyálta a vizsgálatot.

Agresszív kismalac

Ma láttam Babát teljesen véletlenül. Sápy doktornál most ejtettük meg a szokásos éves rákszűrésemet. Mivel ezzel együtt jár egy ultrahang is, azon értelem szerűen feltűnt Ő, aki ezúttal eléggé határozottan kalimpált pipaszár lábacskáival, mintha fenyegetné a nőgyógyászomat, amolyan „el a kezekkel az anyámtól” módon.

Bekerülünk a RENDSZERBE

Már a múlt heti ultrahang vizsgálaton ciki volt, hogy nekem még nincs terhességi kiskönyvem, vagyis nem vagyok kismamaként regisztrálva. Ezen probléma orvoslására felkerestem a körzetileg illetékes védőnőmet és nőgyógyászomat a Józsa parkban. A védőnőm Sóvágó Edit, fiatal, mosolygós, szőke, szép arcú, valószínűtlenül kék szemekkel, amolyan igazi tündérlány típus (akitől a kisgyerekeknek inkább tátva marad a szája, mint legörbül). Számba vettük az összes gyermekbetegségem, a lehetséges örökletes családi kórságokat (ilyen nem volt), mérlegeltünk, majd pedig átsétáltunk a kirendelt nőgyógyászom, Nagy István Géza rendelőjébe. A vizit eredményeként gazdagabb lettem egy „kismamás ajándékcsomaggal”, egy csokor mindenféle vizsgálatra szóló beutalóval és telepakoltam orvosi időpontokkal a határidőnaplómat.

A „coming-out”

Most, hogy már két ultrahangos és egy tesztes bizonyítékom is van Baba létezésére, valahogy jeleznem kellett ezt Évike (a főnökasszonyom :)) és a kollégáim felé is. (Természetesen Erika, Judit és Makka ekkor már némi előnyben voltak.) A német érettségi felügyelete alatt eljött hát a pillanat a coming-out-ra. Mivel roppant vicces csaj vagyok, ezért rejtvénynek álcáztam a dolgot, vagyis csak annyit mondtam, hogy „négy Móriczos volt Londonban. Kak eto mozhet byt’?” Szórakoztató volt látni, ahogy leesett a tantusz az embereknek.

Bizonyosság

Elég nehéz volt ennyi ideig magamban tartani kisBalázs érkezését, de gyermeknevelési példaképem és tanácsadóm (Vanda) azt javasolta, hogy kb. a 8. hétig várjak, mert addig bármi megtörténhet. Most viszont eljött az idő, nőgyógyászomhoz, Sápy Tamástól (ez a reklám helye) 15.30-ra nyertem audienciát. A maga vihogós stílusában az ultrahang alapján meg is erősítette, hogy nahát, egy élő embrió tartózkodik az uterusomban Hazaérve papussal is közölni kellett valahogy a hírt, ezért megkérdeztem, mit kér Mikulásra, majd amikor nem tudott mit mondani, közöltem vele, hogy márpedig kisunokát kap és kész!