A rehabilitáción immár az anyukák gardírozhatják a gyermeküket. Bevallom, rendesen megijedtem, mikor először vetette nekem oda egy nővérke, hogy „pelenkázza át Dömét, anyuka”. Első alkalommal csak miután nagy műgonddal a gyerek dereka alá igazgattam a pelust vettem észre, hogy az fordítva van. Másodjára pedig elégedettségem addig tartott, amíg nem jött etetni a nővérke – ekkor bukott ki, hogy a kijelző zsinórját is a gyerekhez pelenkáztam.
A pelenkázásnál is nagyobb falatnak bizonyult az öltöztetés. Közben egyfolytában rettegek, hogy Demének letörik/kicsavarodik valamije. Ennek megfelelően az egész procedúra meglehetősen sok időt vesz igénybe. A minap eléggé be volt havazva a nővérke. A program a szokásos volt - öltöztetés, etetés, majd kenguruzás. A szomszéd inkubátorban egy kisfiú bömbölt az ennivalójáért. A nővérke elvitte Deme tejcsijét melegíteni, nekem pedig rá kellett adnom a kórházi gúnyát a fiamra. Eredmény: anya csak öltöztet, öltöztet, öltöztet, kisfiú ordít, nővérke pedig nyugtatja: „anya GYORSAN felöltözteti Demetert, megszondázom, aztán Te is kapsz enni, Zolika!”. (Zolika, ha valaha olvasod, ezúton is bocs, hogy fél órával később kaptál miattam vacsit!) Ma viszont kiderült, hogy fejlődőképes vagyok. Ismét az öltöztetés feladata hárult rám ugyanennél a nővérnél. Egy 5 perces öltöztetés után mosolyogva jegyezte meg, hogy javul a részidőm :)
A képen: Deme pöpecül felöltöztetve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése