Lilypie - Personal pictureLilypie Premature Baby tickers

2012. június 21., csütörtök

A tricaj

Szeged, késő délután, lanyha napsütés. Kocogok a töltésen, a forró szél borzolja a hajamat. Baromi csini vagyok, mert az esti futás mindennapos tevékenység nálam. Demeter előttem tíz méterre motorozik. Szabályos tempóban, egyenesen megy az úton. Amennyiben az út elágazna, úgy pontosan arra megy, amerre én gondolom. Nem áll meg nézelődni, nem száll le kavicsokat gyűjteni vagy leveleket szedegetni és nem kóstolja meg őket..... És ennél a pontnál beleért a kezem a bilibe....

A valóság az, hogy bár már az első szülinapi ajándékai között is szerepelt, Deme valamiért nem komálja a motorokat. Illetve szereti őket, csak nem száguldozni rajtuk, hanem sokkal inkább tologatni őket, vagy felfordítani és a kereküket pörgetni. Ez akkor sem változott, mikor a játszótéren skubiztuk a többi gyerkőcöt. Elkeseredésemben konzultáltam más koraszülött anyukákkal (Teklával, Ilikével és Anitával) és szabályszerűnek tűnik, hogy a kora babák nem motoroznak. Aztán a védőnőnknek (Róta Bélánénak hívják, és IMÁDJUK!!!!!) támadt az az ötlete, hogy próbáljuk ki a triciklit. Az egyik debreceni játszótéren megtörtént a próbakör, és jelentem, MŰŰŰŰKÖDIK! Ezen azt kell érteni, hogy a legényke szereti, kapaszkodik rajta és sokáig fent marad.


Pihenés triciklizés közben: Szeged Múzsájával

Ilyen az, mikor a gyerek az anyja babérjaira tör.

Menjünk mááááááááááár!

Mióta beköszöntött a tricaj (az angol trike elnevezést magyarítottam ilyen vagányul) korszak, azóta mindennaposak lettek a Tisza partján tett séták. Példának okáért szerettem volna megnézni a kérészek rajzását, de a tapasztalatok alapján állíthatom, ez csak amolyan mendemonda.
Ezt az egy szobrot találtuk a tiszavirágzásról. De mint tudjuk, sellőkről is létezik számtalan műalkotás.


2012. június 9., szombat

Helyzetjelentés

Deme 21 hónapos. A legutóbbi mérésen 9850 gramm és 82 centi volt. Kb. 14 foga van, de folyamatosan nőnek, a szája pillanatnyilag leginkább egy cápáéhoz hasonlatos. A lába 21-es.

Most pedig néhány szó a szokásairól.

Séta:
Vagy babakocsiban, vagy gyalogosan történik. A babakocsit már az ébredés utáni rohangászás során elkezdi babrálni, aztán mikor már a folyosón parkol, elkezd hevesen pakolászni a hátsó tartóba. Ilyenkor bekerül minden, amit fontosnak tart, a homokozófelszereléstől Gábor zoknijáig. A legmeredekebb eddig az volt, mikor egy csomag felbontatlan mogyorót dobott be, amit szerencsére még azelőtt felfedeztem, hogy besétáltunk volna egy boltba.
A gyalogos sétálás még mindig problematikus vele - legalábbis számomra. Ha én elindulok egy irányba, ő azért is az ellenkező irányba szalad. Gáborral viszont probléma nélkül sétál, kívülállók számára azt a hatást keltve, mintha nem is ugyanaz a gyerek lenne.
Visszatérve még egy gondolat erejéig a babakocsihoz, Deme szereti, ha mindig van valami a keze ügyében, ezért az indulás előtti utolsó pillanatban még becsörtet a lakásba egy ilyen tárgyért. Az esetek többségében egy nagyobb lapáttal vagy gereblyével hadonászva közlekedik, de az sem ritka, hogy mosolyt csal az utca embere arcára, mikor gurulás közben a kocsiban elnyúlva hevesen kapcsolgatja a távkapcsolóját.


Evés:
Demeter a bizonyíték arra, hogy az ízlés bizony genetikusan öröklődik. Mindent eszik, zöldséget, gyümölcsöt és főként húst, valamint azokat a dolgokat és úgy, ahogy Gábor eszi. Kivételt egyedül a levesek képeznek, amiknek apjával ellentétben nagy barátja. A kolbászokat, szalámikat, felvágottakat olyan mértékben favorizálja, hogy megalkottuk a "Deme szendvicset", ami egy kis csipet kenyeret/péksüteményt jelent két csipet felvágott között.
Ismerkedés a szudzsukkal (bolgár kolbász)
 Játszótér:
 Szimultán hét!!!!! játszótérre járunk. Deme mindegyiket tudja, merre fekszik, ezért bármerre is induljunk el a házból kilépve, egy idő után heves mutogatással jelzi, merre forduljunk, hogy mindenképp egy játszin kössünk ki. Játszóterezünk délelőtt és délután is. Kedvencünk a Retek utcai komplexum.
A játszótéren belül a homokozó a sztár. Ő lapátolgat, én várat építek. Ő kavicsokat pakol, én állatokat "öntök". Ő sározni próbál a nagyokkal, én lebirkózom, hogy ne tegye....
Már a játszóházban is kiderült, hogy Demeter szeret főzőcskézni, hát itt ez kiteljesedett. Gyakran szed össze önszántából edénykéket kanálkákkal és kavargat elmélyülten. Személyes kedvenceim egyébként ezen a fronton a sütő-főző kislányok. Külön említést érdemel a 3 éves Hédi, akit éppen a születésnapján sodort egy homokozóba a sors Demeterrel és jeles nap tiszteletérre alig egy óra alatt vagy harminc tortát sütött és díszített a fiamnak. A napokban pedig a 20 hónapos Anettet zártam a szívembe, aki mini edénykékben és poharakban - amiket Deme szállított neki - leveseket készített, majd pedig az elfogyasztás jelzéseként gyermekem pocakjára öntött. Deme pedig vette a lapot, egy idő után maga vette el a homokkal teli csöbröket és öntötte tartalmukat rezignáltan magára.
Az indulatok csupán akkor szabadulnak el, amikor az idő múlása miatt véget kell vetnem a játszótéri idillnek. Ilyenkor az én kis tigrisem harap, rúg és kimeredve üvölt.

Végül pedig jöjjön a fájó pontom, a beszéd:
Háááát, ezen a téren igen csehül állunk, mert Demeter szókincse a nullával egyenlő. Időnként kiszökik a száján egy-egy 'kua' vagy 'cica', de gyakorlatilag itt meg is álltunk. Pár hete már felcsillant a remény, amikor elkezdte mondani néhány szó elejét (la-, a lapátra), aztán hirtelen felindulásból megtanult felmászni a csúszdás házikóra és ezzel lőttek is a beszédfejlődésnek....A mászás iránti szenvedély azóta is megmaradt. Játszótér az egész világ alapon mindenhol, mindent megmászik, példának okáért séta közben a gyanútlanul álldogáló padokat.

Persze tisztában vagyok vele, hogy nincs elkésve, hiszen a családi legendárium szerint a Soós dédpapája is csak 4-5 évesen szólalt meg először, de akkor egyből egy teljes mondattal sokkolva környezetét (Anyám, jönnek a gólyák!). Az orvosok és védőnők mosolyogva egy "jajjj, nyelvész anyukával" szokták elhessenteni aggodalmamat.
Érdekes módon mutogatással remekül megérteti magát. Már a 'mi ez?' fázis is elkezdődött nála, csak ő egy kérdő intonációval ejtett 'e'-re redukálta a kérdést. És látszik az eredménye a sok éneklésnek és mesekönyvezésnek is: különösen a játszótérről hazafelé szeret dudorászni, a déli alvás előtt pedig szívesen olvasgat fennhangon babanyelven a játékainak.